Üzleti oldal

Hogyan tovább?

A Tarkabarka Alapítvány 2009 márciusában kezdte meg „Hogyan tovább?” című programsorozatát az Európai Bizottság és az FSZH – Mobilitas Országos Ifjúsági Szolgálat támogatásával „A fiatalok lendületben” program keretében. A program 2010. novemberben sikeresen záródott a következő eredményekkel:

1. Lebonyolításra került Pécsváradon egy 10 alkalmas gyakorlatias tréning sorozat a helyi fiatalok részvételével. Ezeken az alkalmakon a fiatalok megismerkedhettek az önéletrajzírás, felvételi eljárások, interjúk, elbeszélgetések rejtelmeivel, illetve az álláskeresés mellett egyéb más lehetőségekről is gyűjthettek információkat, mint a külföldi álláskeresés, EVS stb. Ezekben segítséget nyújtottak szakmai szervezetek is.

A fiatalok a tréningeken kívül is gyakran találkoztak egy-egy hangulatos klub est keretében, illetve közösen elkészítették a „Mindenütt jó, de legjobb otthon” kis filmet. Itt megragadva az alkalmat szeretnénk megköszönni a segítséget és az aktív részvételt a Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzatnak.

2. A fiatalok számára személyes és e-mailes tanácsadást is nyújtottunk ez alatt a 10 hónap alatt és ezt a tevékenységünket a program befejezése után is folytatni szeretnénk.

3. Sikeresen lezárult két pályázati kiírásunk.

„Mi leszek, ha nagy leszek” - című rajzpályázat kiírása a pécsváradi kistérségben élő 8-13 év közötti fiatalok számára került meghirdetésre. Közel 100 darab pályamű érkezett be, így a nagy érdeklődésre való tekintettel három kategóriába hirdettünk nyerteseket.

1-2 évfolyam 3-4 évfolyam 5-8 évfolyam
1. Kemp Amélia: Festő 1.Solti Réka:Az étteremben 1. Pusch Réka: Mentőorvos
2. Fáncsy Dávid: Siklóernyős leszek 2. Németh Ninetta: Kutyakozmetikus 2. Hannl Mercédesz: Tereplovaglás
3. Fullér Ferenc: Laktanyavédő 3. Brandt Bálint: Hentes leszek 3. Gyarmati Zsófia: Modell

 

„Életképek a Pécsváradi dolgos hétköznapokról” - című fotó pályázat 14-30 év közötti fiatalok számára került meghirdetésre. 6 darab pályázat érkezett be a következő díjazottakkal:

1. Vadász Péter: Gesztenyeárus a pécsváradi Leányvásáron

2. Friedrich Andrea: Tehénlegeltetés

3. Horváth Zoltán: Szüret

Mindenkinek ezúton szeretnénk megköszönni a benyújtott pályázatot.

A pályaművekből képeslapok készültek, amelyeket az Alapítvány eljuttatott partnereinek.

A Program zárásaként októberben egy kiállítás keretében az érdeklődők megtekinthették a pályaműveket, a kisfilmet és összegyűjthették a programsorozat alatt elkészített álláskeresési kisokost, a Programbemutató multimédiás CD-t és a Programbemutató füzetet.

Ezúton szeretnénk megköszönni a résztvevőknek, az előadóknak, hogy hozzájárultak a program sikeréhez.



"Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány (közlemény) a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért.”
EZ A PROJEKT AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG TÁMOGATÁSÁVAL VALÓSULT MEG

Friss feltöltések

2019. szeptember 11.
2019. szeptember 11.
2019. szeptember 11.
©2021 Tarkabarka Alapítvány. Minden jog fenntartva.

Keresés